2004. október 22.

Hungaroring G1 Gyorsulási Verseny
Eredmény: A2-es kategória 2. hely
2004. évi pontverseny végeredménye:
A2-es kategória 3. hely


Szezonzáró gyorsulási versenyt rendeztek a Hungaroringen, ahol a verseny után az éves pontversenyben is eredményt hírdettek. Az évad utolsó versenyére végre összeállt Raptor, úgyhogy műszaki problémák nélkül teljesítettem az este folyamán a futamokat. Sajnos az időjárás nem fogadta kegyeibe a gyorsulni vágyókat, mert egész verseny folyamán óriási zuhogó eső esett.
Az időeredmények általában jócskán elmaradtak a száraz időben futott időktől, kivéve az én időimet hiszen most műszaki problémák nélkül olyan időket tudtam hozni amilyeneket a kisebb műszaki problémákkal eddig száraz pályán futottam. Az időeredmények alapján szép reményekkel tekintek előre a jövő szezonra.
A versenyen három alkalommal álltam rajthoz, az időfutamokban most csak egyszer indultam, de evvel az időeredménnyel az első helyen kerültem be a döntőbe. A döntőben a második helyig sikerült meneteltem tovább úgy, hogy a verseny során nekem volt a legnagyobb célsebességem(118km/h).
Edzés 1: 10,058 nettó győzelem vs. Opel Kadett GSI 2.0
Elődöntő: 10,657 bruttó (9,847 nettó) győzelem vs. Aportal Trabant VW 1.4
Döntő: 10,575 bruttó (9,894 nettó) vereség vs. DögDrag

A döntők lebonyolítása után véglegessé vált az éves összesített pontversenyben a harmadik helyem. Ha azt veszem hogy idén csak 4 versenyen tudtam indulni, akkor ez nagyon szép eredménynek mondható.


Raptor vs. Opel Kadett GSI 2.0  Díjkiosztó.  Díjkiosztó.  Serleg.
A képekért köszönet www.gyorsulas.hu-nak!

Visszalépés egy oldallal