2007. szeptember 8.

Taszár Gyorsulási Futam
Eredmény: A1-es kategória 2. hely

Idén másodszor utaztunk Taszárra, ahol a volt amerikai repülőtéren rendezték a futam.hu gyorsulási versenysorozat következő versenyét. Ezzel a versennyel egyidőben Kiskunlacházán is volt egy gyorsulási rendezvény, így az élmezőny kétfelé oszlott, talán kicsit kevesebben voltunk a megszokottnál.
Sajnos nagyon nagy szembeszél volt és a taszári pálya is kissé emelkedik, így jó időeredményre nem számítottam. Az időfutamok eredményei alapján a második helyen kvalifikáltam magam a döntőbe, ahol a negyeddöntőben egy magyar Suzukit, majd az elődöntőben egy lengyel nagyágyú Suzukit győztem le.
A nagydöntő rajtjánál a lejtős pályán többször is egyszerűen kifújt a szél a rajtpozícióból, így játszanom kellett a kuplunggal hogy bent tudjak maradni és ez kicsit megosztotta a figyelmemet, emiatt sajnos a rajt gyengén sikerült és el is váltottam magam, így ezt a futamot simán elveszítettem.
A versenytáv 402 méter, az A1-es (0-1550 köbcentiméter) kategóriában indultam.
Futamjaim a következőek voltak:
Győzelem/
Vereség
Reakc.
60 láb
idő
1/8
idő
1/8
seb.
1/4
idő
1/4
seb.
Ellenfél
Ellenfél
Reakc.
Ellenfél
1/4 idő
Videó
Időmérő futamok
Győzelem
2,258
1,932
9,101
119,40
14,624
?
BYE
-
-
 
Győzelem
0,838
1,947
9,053
121,00
14,408
145,45
Skoda Favorit 1.5
0,439
15,245
 
Negyeddöntő
Győzelem
0,623
2,230
9,726
114,64
15,394
?
Suzuki Swift
0,684
15,729
 
Elődöntő
Győzelem
0,356
2,040
9,294
120,60
14,633
?
Suzuki Swift (PL)
0,694
14,548
 
Döntő
Vereség
0,366
2,011
9,959
96,90
18,660
?
Honda Civic
0,260
13,846
 


       

A képekért köszönet mindenkinek!

Visszalépés egy oldallal