2005. március 27.

Hungaroring G1 Gyorsulási Verseny
Eredmény: A2-es kategória 3. hely

Szezonnyitó gyorsulási versenyt rendeztek a Hungaroringen.
Sajnos a verseny napján derült ki, hogy egy kisebb szervezési hiba folytán utcai gumikkal fogok indulni a versenyen, ami nem is lett volna akkora hátrány ha a délelőtt még zuhogó eső nem áll el. Pechem volt, mert az este folyamán teljesen felszáradt a pálya és így kisebb hátránnyal voltam kénytelen rajthoz állni.
A kocsi nagyon jól teljesített, az előzmények ismeretében az időeredményeimmel is elégedett vagyok, mindössze az elődöntőben hiányzott az a kis hajszál (8 század másodperc) amit egy jó gumi jelentett volna egy jobb rajtolásban.

A versenyen három alkalommal álltam rajthoz.
Az időfutamokban egy ezüst színű BMW 530-as ellen indultam akit kb 30 méterrel előztem meg, majd a hat autós finálé negyeddöntőjében először egy ezüst színű Honda Civic VTEC 1.6-ot előztem meg kb 15 méterrel, majd az elődöntőben egy rossz rajt után a végső győztes piros színű Honda Civic VTEC 1.6-tól kaptam ki kb 80 centiméterrel és maradtam le a döntőről ahol eldőlt az első hely sorsa.

Edzés 1: 9,857 nettó győzelem vs. BMW 530
Negyeddöntő: 10,1? bruttó (9,5? nettó) győzelem vs. Honda Civic VTEC 1.6
Elődöntő: 10,111 bruttó (9,575 nettó) vereség vs. Honda Civic VTEC 1.6

Az időeredmények alapján szép reményekkel tekintek a következő futamok elé.

Raptor vs. Honda Civic VTEC 1.6  Díjkiosztó.  Díjkiosztó.
A képekért köszönet www.gyorsulas.hu-nak!

Visszalépés egy oldallal